szendrei.kati

Kabóca

            Átmegyek a Máltaiba kimosom a ruhákat. Megint rosszkedvű, pedig megbeszéltük, hogy nem sírunk. Megyek, nem akarom hallgatni a bánkódását. Távolodok, de még értem mit beszél.

 - Aliz, meddig élünk még itt ebben a bakterházban? Tíz négyzetméter az egész, se kutyánk, se macskánk. Amink volt azt elvitte a bank. Kellett nekünk devizahitelt felvenni. Még jó, hogy innen nem zavar el minket senki. Gyertyával világítunk, az elemes rádió az összes szórakozásunk…

            A többit nem hallom, jobb is, ennyi elég a sirámokból, megint bevethetem magam, hogy felderítsem Sanyit. Ez a sors jutott nekünk, megbeszéltük, hogy egymás mellé állva átvészeljük ezt a kilátástalanságot. Nem elég, hogy elveszítettük mindketten a munkánkat, így odalett a lakásunk is, mert nem tudtuk fizetni a részleteket. Lejárt a munkanélküli segély és kénytelenek voltunk kétszer huszonkettőezer forintból megélni. Eladtuk a lakást, idejöttünk a sorompó mellé a bakterházba. Önkényes helyfoglalók lettünk, de a vasúttársaság megengedte a Máltai Szeretetszolgálat közbenjárásával, hogy itt éljünk. A bank felé, csak a töredékét tudtuk kifizetni a felhalmozódott kölcsönnek, a többit még nyögjük. Hála Isten pár hónapja mindketten közmunkások vagyunk, így tudjuk fizetni a további részleteket a semmire, jut kajára, tisztálkodó szerekre. Néha esténként egy pohár borra. Föl-alá robogó vonatokat már megszoktuk. Sanyi néha kimegy és tiszteleg a vonatoknak, mint egy igazi bakter. Mozdonyfütty a válasz, jót nevetünk rajta.

            A Máltaiban moshatok, zuhanyozhatunk és vécézhetünk. Éjjel nappal nyitva van, csak bizonyos szabályokat kell betartani, de hol nincsenek szabályok. Jó ide átjönni, sokat segítenek rajtunk. Amíg lötykölöm a ruhákat, nézem a tévét, este tízig lehet. A híradó megy, nem szól másról, mint a közelgő Dunai árvízről. Önkénteseket várnak a gátakra, a szívem mélyén úgy érzem, hogy ott lenne a helyünk. Kaptunk már annyi segítséget a Szeretetszolgálattól, hogy irány a Duna-part. Nem csak én gondolom így, a többi összeverődött csavargó is már azt tervezi, hogy lehetne oda eljutni, ahol a legnagyobb szükség lenne az emberkézre.

            József, a Máltai szociális segítője látja, hogy mit akarunk. Felvetődik, hogy megpróbál intézkedni és szerez egy kisbuszt. Egyeztet a Katasztrófavédelemmel, és irány Horány. Lehet szó szerint, mert a Szentendrei-szigeten is szükség lehet ránk. Pár telefon és megvan a kisbusz. Holnap, szombaton indulhatunk. Én Sanyival is számolok, biztos ő is szívesen jön segíteni. A cél Szentendre lesz. Reggel 5-kor indulunk.

            Sietek, amíg teregetek ebben a kutya melegben, felvidítom Sanyit hova batyuzunk holnap, tuti örül majd neki. Mindig is segített, akinek csak lehetett.

-  Duna meg ki fog önteni, ha nem magasítják a gátakat, most is arról beszélnek a rádióban.

- A Máltaiban már megszervezték, hogy holnap reggel ötkor indulunk Szentendére homokzsákokat tölteni, a nevedben is jelentkeztem.

- Jól tetted, én is úgy éreztem, ott a helyünk.

- Sütök az útra egy kis meggyes pitét.

- Ha beleöntötted a tepsibe a tésztát, csak rakd ki a napra, ott is megsül, olyan meleg van.

- Napolajjal ne kenjem be, nehogy megégjen a teteje?

- Sőt rakj rá fóliát, mert az UV sugárzás kiszívja a meggyet belőle!

            Újra jó kedve van. Összepakolok a holnapi útra. Mielőtt besötétedne, böngészem a térképet, szeretnék hazafelé a Garancsi-tóhoz elmenni. Ott forgatták elméletileg az Üvegtigrist. Nincs is olyan messze Szentendrétől, talán rá lehet venni a többieket, hogy amikor már nem kell segíteni, megálljunk ott. Mindenki kívülről fújja, az elmúlt évek legjobb magyar filmsorozata.

            Vígan telt az út a célig, a pitéből csak morzsák maradtak, mármint az egyik doboz alján. A másikat odaadom majd a többi önkéntesnek. Pár szelet jut másnak is. Amikor odaértünk elmondták mit kell csinálnunk, olyan szervezetten mentek a dolgok, mint a karikacsapás. Szorgalmasan gyűltek a homokzsákok, emelkedett a gát. Nem foghat ki rajtunk a Duna. Egy élet munkája úszhat el, ha nem csináljuk precízen a munkánkat. Kaptunk ételt, vizet. Más vidékekről is jöttek emberek, nem csak a Szentendreiek emelték a gátat.

- Dobd a zsákot Marcsa, nem harap a harcsa! Mi pedig töltöttük, dobáltuk.

            Vasárnap tetőzött a Duna Szentendrénél, csak bírják a gátak, mi mindent megtettünk. A vízszint nem éri el a homokzsákok tetejét, nincs szivárgás. A zsákok tetején néhol kavicsokból kirakott smiley jel. Jó lenne így nevetni, de csak akkor nevethetünk, ha nem a víz lesz az Úr. Szombat reggel óta talpon vagyunk. Lenne hely, ahol aludhatunk, de este megyünk haza, mert csak két napra kaptuk meg a kisbuszt. Ingyen, bérmentve, gázolajjal feltankolva. Így is lehet segíteni.

            Hazafelé nem is volt kérdés hol álunk meg. Ha már annyit derültünk Lalin és a többieken, jó lesz egy kis energiát meríteni a helyszínen. Szép itt a hegyek között megbújó tó. Azt nem is gondoltuk, hogy még étterem is van itt, nem csak az itt maradt díszlet. Csoda, hogy nem vitte el valaki a kertjébe grillezőbódénak. Az étterem teraszán, az asztalokon lámpások égtek. Fel is kiáltott József:

-Bice-bóca kabóca,

ég a lámpa kanóca.

De be hozzánk ne gyere,

mert a szomszéd egere

itt lapul az ágy alatt:

elkapja a lábadat!

- Gyertek, nézzük meg az étteremben van-e egér. Kérünk zsíros kenyeret hagymával, meg egy pohár vörösbort. Letelepedtünk a kinti asztalokhoz. Olyan szerencsénk volt, hogy a tulajdonossal találkoztunk a gáton. Az Ő vendégei lettünk. Letelepedett hozzánk, mesélt a filmforgatásról, de egy ázott bundájú magyar vizsla jött oda hozzánk és félbeszakította az anekdotát. Már nem is volt fontos a film, mert a kutyára terelődött a figyelem.

- Talán a tóban fürödtél?

- Ha valaki megáll itt, belemegy a tóba, megfürdik és vár a nagy barna szemeivel, hátha valaki elviszi magával

- Nem a Tiéd a kutya?

- Nem. Három napja van itt. A feleségem kiderítette, hogy meghalt a gazdája, de az örökösök csak a milliókra tartanak igényt, a kutyától inkább megszabadultak. Van chip a kutyában, így tudtuk meg ki a gazdája, azt hittük elkóborolt. A párom vissza akarta vinni, de a gazdája szomszédjai mondták, hogy hallották az örökösöket, amikor arról beszéltek elviszik a kutyát a Garancsi-tóhoz, mert az elég messze van, és onnét nem jön vissza a kutya. Azóta mi etetjük, de gazdit keresünk neki, meg a kutya is, mert ha megáll itt valaki, lemegy a tóhoz fürdeni, hogy megmutassa, én tiszta kutya vagyok, legyél a gazdám.

- Hogy hívják?

- Gyere ide!

- Nem úgy gondoltam.

- Sanyi, legyen a neve Kabóca, ahogy a versben van.

- Az Bakóca.

- Egy kis nyelvbotlás, maradjon Kabóca. Sanyi vigyük el mi a kutyát, jó helye lesz nálunk. Őrzi majd a bakterházat.

- Rendben, Kabóca lesz egyenlőre a mi gyerekünk. Reméljük nem kóborol el tőlünk. Talán szerencsét is hoz és találunk majd jobb állást mint a közmunka és albérletbe tudunk menni mi hárman.